Újra reménykedhetnek a hűséges Tesla befektetők


2018.06.08.

Az elmúlt hónapok negatív hírei után ismét pozitív információk láttak napvilágot a Tesla éves közgyűlésén...


Kedden volt a Tesla éves közgyűlése, melyen fontos dologról szavazhattak a részvényesek. Vannak akik már nem bíznak annyira Elon Muskban, így az ő munkakörét szerették volna megváltoztatni. Jelenleg Musk a Tesla chairman-je és CEO-ja is egyben. Ezt szerette volna pár részvényes különválasztani és egy független embert kinevezni, aki irányítaná a céget (új CEO). A Musk mellett álló befektetők nagy arányban buktatták meg a kísérletet, 16,67 millió szavazat jött Musk ellen és 86 millió mellette, így továbbra is maradhat a jelenlegi felállás, már ami a cég vezetését jelenti.

Ezen túl is volt ok az izgalomra a körgyűlésen, melyet a befektetők összességében pozitívnak értékeltek, ezért emelkedhetett közel 9%-ot a papír 6-án. Elon Musk ismertette a részvényesekkel, hogy valószínűleg június végére el fogja érni a Tesla a heti 5000 darab model 3-as gyártását. Ez okot adhat a bizakodásra, mert ez már régi célja a vállalatnak, ráadásul az elmúlt hónapok fennakadásai mellett ennek a célnak az elérésével sokat bizonyíthat a Tesla. A legtöbb elemző a jelenlegi helyzetben a gyártás felgyorsulásának ütemét és a profitábilitást tekinti a legfontosabbnak, melyek egymással párhuzamba vonhatók. Amennyiben a Tesla elég járművet fog tudni legyártani, és ezeket egyre nagyobb haszonkulccsal értékesíteni is tud majd, úgy a cég részvényeinek árfolyamában még jelentős upside rejtőzhet.

A másik nagy hír, hogy a Tesla hamarosan elkezdi megépíteni első nem Amerika területén lévő gyárát Shanghaiban. Ez egy hatalmas győzelemként könyvelhető el, mivel a vállalat már régóta tárgyal erről a helyi kormánnyal. Emellett ez a gyár segítené elkerülni a hatalmas kínai tarifákat is.
Megtudhattuk még, hogy az akkumulátorok gyártási kapacitása is folyamatosan nő. Hatalmas növekedési potenciált látunk a Tesla akkumulátor részlegében, mivel egyre inkább nő ezekre az igény és a vállalat a világ első számú beszállítója. Az akkumulátorok dinamikus felfuttatása, mind a gyártás, mind a kereslet terén is fontos cél a Tesla előtt, természetesen a technológia további fejlesztése mellett.

A vállalat részvényei 3 hónapos csúcsra érkeztek a közgyűlést követően. Az mindenkori csúcstól így már "csak" 20 százalékra került az árfolyam, de ez a Tesla kilengései mellett nem eget rengető. Nem is kell oylan sokat várni, hogy kiderüljön, mennyire megalapozottak voltak Musk ígéretei. Ha beváltja a befektetők reményeit a Tesla, akkor könnyen elérhető lehet a mindenkori csúcs is.

 

Újra reménykedhetnek a hűséges Tesla befektetők

MEGOSZTÁS

Ha érdekesnek találtad cikkünket, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le!

AJÁNLOTT CIKKEINK


Tartós befektetési számla adózása

Amennyiben szeretnénk a tőzsdén megkeresett nyereségünk után minél kevesebb adót fizetni, úgy a legajánlottabb egy TBSZ vagy NYESZ számla nyitása. A NYESZ számla azonban akkor éri meg a legjobban, ha az arra beutalt és azon megkeresett összeget, csak 10 év után vesszük ki. Ezért is lehet a befektetők számára jóval hasznosabb a TBSZ nyitása. 

2019.08.15.

Részvény elméleti árfolyam számítás

Mikor részvényt veszünk, azt annak a reményében tesszük, hogy a papír később többet fog érni. Ez eddig egy egyszerű feladat. Ami ezt nehezíti, az az, hogy miből állapítjuk meg a jövőbeni árfolyamot.

2019.06.06.

Automatizált tőzsdei kereskedés

Hihetetlen ütemben fejlődnek az algoritmikus kereskedési rendszerek világszerte. Mára szinte nincs olyan kereskedő aki ne hallott volna a piacokon kereskedő gépekről, vagy ne találkozott volna eggyel.

2019.05.31.

Amerikai részvények vásárlása

Az amerikai és a magyar részvények vásárlása a legtöbb szempontból azonos. Azonban vannak különbségek is, melyeket jó lehet tudni, ha amerikai részvényeket szeretnénk venni. Ezeket gyűjtöttük össze.

2019.03.07.