Új járműveket mutatott be a Tesla


2017.11.18.


A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk csütörtökön bejelentett egy új, elektromos hajtású tehergépkocsit, mely közel 805 km-es távot tud megtenni egy töltéssel. Hatalmas meglepetésre egy új roadstert is bemutatott, amely szerinte a világ leggyorsabb sorozatgyártású autója lesz, ami akár a 402 km/h sebességet is képes elérni.

Musk megemlítette, hogy a tehergépkocsik 2019-ben kerülnek gyártósorra és ha tele vannak pakolva áruval (36287kg) 20 másodpercen belül felgyorsulnak a 0-ról 100 km/h-ra. Ezen felül még arra is kitért, hogy köszönhetően a 4 Tesla motornak, melyek a tehergépjárműben vannak, kettő akár el is romolhat a maradék kettő is elegendő a kocsi működéséhez, ezért Musk szerint egymillió kilométerig semmi problémája nem lesz. A jármű áráról semmi sem hangzott el a bemutatón, de ha valaki már most elő szeretné rendelni, ahhoz egy 5000 dolláros összeget kell letennie a Tesla asztalára.

Nagy meglepetésre Musk egy új, egy töltéssel 620 mérföld távolság megtételére képes, roadster sportkocsit is bemutatott. Az autó 1,9 másodperc alatt felgyorsul a 0-ról 100km/h-ra. "Ez az alapmodell" - mondta Musk (ebből feltételezhetjük, hogy egy felturbózottabb változat még akár ennél is gyorsabb lehet). Az első 1000 db új roadster 250000 dollárért akár a mienk is lehet.

A bejelentésre pozitívan reagáltak a befektetők, a pénteki piacnyitás előtti kereskedésben 4,5 százalékos pluszt is mutatott a jegyzés.

Új járműveket mutatott be a Tesla

MEGOSZTÁS

Ha érdekesnek találtad cikkünket, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le!

AJÁNLOTT CIKKEINK


Melyik állampapírt érdemes választani?

 

Az állampapír az egyik legkockázatmentesebb befektetési forma a piacon. Itt az állam áll az ügyletek mögött, így amíg az nem megy csődbe, ami nem szokott túl gyakran bekövetkezni, addig a pénzünk biztonságban van. Igaz a kevesebb kockázatért le kell mondanunk a magasabb hozamról.

2019.11.17.

Nyugdíj előtakarékossági számla adókedvezménye

Minden évben visszaigényelheti személyi jövedelemadójának 20 százalékát, az azonos évi befizetéseit előtakarékossági támogatásként személyi jövedelemadójának 20 százalékát, de ennek a maximális határa 100.000 forint, tehát ennél többet nem igényelhet.

2019.10.24.

Tartós befektetési számla adózása

Amennyiben szeretnénk a tőzsdén megkeresett nyereségünk után minél kevesebb adót fizetni, úgy a legajánlottabb egy TBSZ vagy NYESZ számla nyitása. A NYESZ számla azonban akkor éri meg a legjobban, ha az arra beutalt és azon megkeresett összeget, csak 10 év után vesszük ki. Ezért is lehet a befektetők számára jóval hasznosabb a TBSZ nyitása. 

2019.08.15.

Részvény elméleti árfolyam számítás

Mikor részvényt veszünk, azt annak a reményében tesszük, hogy a papír később többet fog érni. Ez eddig egy egyszerű feladat. Ami ezt nehezíti, az az, hogy miből állapítjuk meg a jövőbeni árfolyamot.

2019.06.06.