Korrekció után kaphat erőre az Apple és a Morgan Stanley


2019.02.21.

Az Apple és a Morgan Stanley részvények is egy hosszabb korrekciót látszanak lezárni, miközben az Amazon egy szűk csatornában ereszkedik, de lassan itt is várható egy nagyobb kitörés.


Amazon

Január eleje óta az árfolyam kiépített egy kisebb csatornát, amely most már erősen meghatározó alakzattá vált a történések szempontjából, így azzal, hogy a felső trendvonalhoz érkezett a grafikon fontos pillanathoz érkeztünk. Az EMA(50)-es és az EMA(200)-as mozgóátlagok éppen az árfolyam szintjén metszik egymást a csatornán felül egy újabb ellenállást biztosítva, így valószínűsíthető, hogy pár napnyi medvedominancia következik. A CCI(14) és az RSI(14) indikátor is a középvonal alatt tartózkodik valamivel, amivel még éppen az eladási oldalt erősítik. A várható ellenállás szintje a csatorna alsó trendvonala lesz (1530-1550 dollár).

Apple

A január végi, február eleji intenzív emelkedést természetszerűleg követő korrekció véget érni látszik, és megint átveheti a részvény piacán az uralmat a bika. Fontos megemlíteni, hogy a Bollinger-szalagok középvonala és az EMA(50)-es mozgóátlag együttesen elég erős támasznak tűnik, így nem valószínű az árfolyam újbóli visszaesése. Érdemes figyelni a viszonylag magasan tartózkodó RSI(14) indikátorra, ami azt is jelzi, hogy nagyon intenzív emelkedés nem várható. Az első ellenállás a korábbi lokális csúcs szintje (176.00 dollár) lehet.

Morgan Stanley

Az utóbbi néhány napban megtört egy szűk háromhete tartó korrekciós trend, amivel ismét erőre kaphat a bika. A korábban már többször komolyabb ellenállást jelentő középső Bollinger-szalagot határozottan törte át az utóbbi két napban az árfolyam, amivel megerősítette a kialakuló bikatrendet. Az RSI(14) éppen átlépte a középvonalat, a MACD  pedig szintén éppen vételi fázisba került, ezzel alátámasztva a fenti forgatókönyvet. A következő ellenállás a korábbi lokális csúcs szintje (43.00-44.00 dollár).

Elemző: Bohner Adrián

Tájékoztatás

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra,  illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni.  A dokumentumban szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A dokumentumban megjelenő vélemények előzetes értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a dokumentumban található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a dokumentumban található előrejelzések a dokumentum elkészítésében közreműködő személyek – tudományos módszerek alapján kialakított - személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé.

A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, illetve kockázattűrő-képességének. A jelen dokumentumban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.
Az  elemzéseket készítő szakemberek díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ az elemzésben szereplő előrejelzéstől, állásponttól. A fenti publikáció nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

Korrekció után kaphat erőre az Apple és a Morgan Stanley

MEGOSZTÁS

Ha érdekesnek találtad cikkünket, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le!

AJÁNLOTT CIKKEINK


Tartós befektetési számla adózása

Amennyiben szeretnénk a tőzsdén megkeresett nyereségünk után minél kevesebb adót fizetni, úgy a legajánlottabb egy TBSZ vagy NYESZ számla nyitása. A NYESZ számla azonban akkor éri meg a legjobban, ha az arra beutalt és azon megkeresett összeget, csak 10 év után vesszük ki. Ezért is lehet a befektetők számára jóval hasznosabb a TBSZ nyitása. 

2019.08.15.

Részvény elméleti árfolyam számítás

Mikor részvényt veszünk, azt annak a reményében tesszük, hogy a papír később többet fog érni. Ez eddig egy egyszerű feladat. Ami ezt nehezíti, az az, hogy miből állapítjuk meg a jövőbeni árfolyamot.

2019.06.06.

Automatizált tőzsdei kereskedés

Hihetetlen ütemben fejlődnek az algoritmikus kereskedési rendszerek világszerte. Mára szinte nincs olyan kereskedő aki ne hallott volna a piacokon kereskedő gépekről, vagy ne találkozott volna eggyel.

2019.05.31.

Amerikai részvények vásárlása

Az amerikai és a magyar részvények vásárlása a legtöbb szempontból azonos. Azonban vannak különbségek is, melyeket jó lehet tudni, ha amerikai részvényeket szeretnénk venni. Ezeket gyűjtöttük össze.

2019.03.07.