Bikauralom a Google, Facebook és Intel grafikonján


2019.02.27.

Az Intel, a Google, és a Facebook részvényei is alapvetően emelkedő trendben vannak, de különböző fázisokban. Míg az Intel intenzíven emelkedik, a Google csatornában kapaszkodik felfelé, a Facebook pedig egy korrekció után kapott erőre.


Google

December végén kezdődött annak a csatornának a kiépülése, ami jelenleg meghatározza az árfolyam mozgásának fő irányát. Egy lefelé tartó hullámnak értünk éppen a végén, így az alakzat tulajdonságai alapján egy felfelé tartó hullámra számíthatunk a következő pár napban. A középső Bollinger-szalag, és a csatorna alsó trendvonala többször is együtt képez ellenállást, ez a helyzet most is, így az emelkedés forgatókönyve még valószínűbb, amit sem az RSI(14), sem a CCI(14) indikátorok nem gyengítenek.

Intel

Az árfolyam február közepe óta intenzíven emelkedik, aminek eredménye két nappal ezelőtt egy szakadás lett a grafikonon. A korább lefelé tartó trend alapján beállított Fibonacci-rács szerint éppen két ellenállás (Fibo 50.0, Fibo 61.8) között tartózkodik az árfolyam, ami arra utal, hogy a következő két-három napban még folytatódhat az emelkedés. Az RSI(14) indikátor magas szintje (71.36) azonban lassulást sejtet a trendben. A következő ellenállás a Fibo 61.8-as szintje (53.50-54.00 dollár).

Facebook

A február eleji többdolláros ugrását korrigálta eddig a hónapban az árfolyam, ez a tendencia azonban az utóbbi napokban megtörni látszik. A grafikon elérte a lélektani ellenállásnak számító középső Bollinger-szalagot, aminek egyelőre úgy tűnik, hogy korábbi esetekhez hasonlóan ismét trendfordító hatása lehet. A szakadás után irreális magasságba szökő CCI(14) indikátor már a semleges sávban tartózkodik (16.99), az RSI(14) szintén visszakorrigált a túlvett szintről, így az emelkedés előtt elméleti akadály nem tornyosul, a következő ellenállás a korábbi lokális maximum lehet (170-172 dolláros sáv).

Elemző: Bohner Adrián

 

Tájékoztatás

A fenti cikk sem önállóan, sem egyes részleteiben nem tekinthető pénzügyi eszköz megvásárlására, jegyzésére, eladására, kölcsönzésére, vagy tartására vonatkozó befektetési tanácsadásnak, illetve szerződéskötésre, vagy kötelezettségvállalásra történő rábírásnak, ajánlanak, vagy ajánlati felhívásnak. A cikknek nem célja befektetési döntéshozatali szándék megalapozása, kialakítása, illetve a befektetési döntéshozatal.

A publikációban szereplő információk csak tájékoztató jellegűek, amelyektől a jövőben ténylegesen bekövetkező események lényeges mértékben eltérhetnek. A múltbeli teljesítményből nem lehetséges a jövőbeni hozamra,  illetve teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni.  A dokumentumban szereplő adatok és információk felhasználása az Ön felelősségére történik, a Random Capital Zrt. azok felhasználásából keletkező esetleges károkért nem vállal felelősséget.

A dokumentumban megjelenő vélemények előzetes értesítés nélküli megváltoztatásának jogát fenntartjuk.

A Random Capital Zrt. nem garantálja a dokumentumban található információk pontosságát, hitelességét és teljességét, ugyanis a dokumentumban található előrejelzések a dokumentum elkészítésében közreműködő személyek – tudományos módszerek alapján kialakított - személyes megítélésén alapulnak, továbbá a cikk alapjául szolgáló adatok, információk különböző forrásból származnak, s azok frissítése nem tartozik a Random Capital Zrt. feladatkörei közé.

A cikkben szereplő pénzügyi eszközök nem feltétlenül felelnek meg egyes befektetők befektetési céljainak, pénzügyi lehetőségeinek, illetve kockázattűrő-képességének. A jelen dokumentumban foglalt tájékoztató információk nem helyettesítik a pénzügyi eszközökhöz kapcsolódó, kibocsátó(k) által kiadott hivatalos tájékoztatókat, kezelési szabályzatokat, hirdetményeket, ill. a befektetési ügyleteket bemutató ismertetőket, ezért a megalapozott befektetési döntés meghozatalához kiemelten fontos ezek áttanulmányozása, értelmezése. Hangsúlyozandó, hogy mielőtt bármilyen befektetési instrumentumban pozíciót vállal, feltétlenül győződjön meg, hogy megértette-e a piac működését és kockázatát, s az teljes mértékben megfelel saját befektetési céljainak és elvárásainak, kockázatvállaló képességének, ügyleti, ill. pénzügyi eszközökre vonatkozó ismereteinek.
Az  elemzéseket készítő szakemberek díjazása semmilyen formában, sem közvetlenül, sem közvetetten nem függ az elemzésben szereplő előrejelzéstől, állásponttól. A fenti publikáció nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.

Bikauralom a Google, Facebook és Intel grafikonján

MEGOSZTÁS

Ha érdekesnek találtad cikkünket, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le!

AJÁNLOTT CIKKEINK


Amerikai részvények vásárlása

Az amerikai és a magyar részvények vásárlása a legtöbb szempontból azonos. Azonban vannak különbségek is, melyeket jó lehet tudni, ha amerikai részvényeket szeretnénk venni. Ezeket gyűjtöttük össze.

2019.03.07.

Bizonytalan emelkedés

Az Amazon árfolyama már jó ideje oldalaz egy hatvan dolláros sávban, a Tesla éppen kitört a régebb óta épülő háromszögből, a McDonald’s részvények ára pedig a vártnál lassabban töltik ki a W-alakzatot.

2019.03.01.

Mozgalmas napok előtt a Nike, Netflix és Wells Fargo

A Nike részvények ára meredeken emelkedik, a Netflix is új lokális csúcson, a Wells Fargo pedig talán éppen egy nagyobb emelkedés előtt. Lássuk közelebbről, hogy a következő napokban mi várható.

2019.02.28.

Bikauralom a Google, Facebook és Intel grafikonján

Az Intel, a Google, és a Facebook részvényei is alapvetően emelkedő trendben vannak, de különböző fázisokban. Míg az Intel intenzíven emelkedik, a Google csatornában kapaszkodik felfelé, a Facebook pedig egy korrekció után kapott erőre.

2019.02.27.