Amerikai részvények vásárlása


2020.03.07.

Az amerikai és a magyar részvények vásárlása a legtöbb szempontból azonos. Azonban vannak különbségek is, melyeket jó lehet tudni, ha amerikai részvényeket szeretnénk venni. Ezeket gyűjtöttük össze.


Fontos leszögezni, hogy Amerikában nem csak egy tőzsde van, mint itthon a BÉT, hanem több. A két legnagyobb és talán legfontosabb a NYSE és a NASDAQ. Ezeken jóval több vállalat van bejegyezni, mint hazánkban. Több ezer cég részvényeit adhatjuk és vehetjük. Azonban az időzónák miatt, teljesen más időpontban zajlik ezeken a tőzsdéken a kereskedés, mint Magyarországon. Ha amerikai részvényt szeretnénk vásárolni, akkor azt, itthoni idő szerint 15:30 és 22:00 között tehetjük meg. Létezik még a pre market (nyitás előtt) és az after hours (zárás után), melyek alatt sokkal illikvidebb kereskedés folyik, mint a normál kereskedési időszakban.
Ami még különbözik az itthoni tőzsdéhez képest, az az, hogy nincs napi limit. Tehát bármennyit változhat egy nap alatt egy vállalat részvénye. Először nyilvánvalóan jól hangzik, hogy egy papír  meg is duplázhatja vagy akár triplázhatja árfolyamát egy nap alatt, azonban fontos észben tartanunk, hogy ez ugyan úgy vonatkozik a lefele menetre is. Bármikor megtörténhet, hogy egy részvény a felét éri ugyan azon a napon. Ezért fontos a diverzifikáció, mely segítségével elkerülhetjük, hogy pénzünk is ilyen tempóban csökkenjen. 

Amerikai részvények vásárlása

Az USA-ban sokkal több segítséget kaphatunk kereskedési szempontból, mint itthon. Szinte minden papírral foglalkoznak az elemzők, mind fundamentális, mind technikai elemzés szempontjából. A legfőbb vállalatok papírjairól a Random Capital is készít technikai elemzéseket, melyeket itt érheti el.
Különböző honlapokon böngészhetünk a hírekről, melyeket legtöbbször nagy tőzsdeguruk is kommentálnak. Mi ezeket ajánljuk tájékozódás szempontjából. thestreet.com, marketwatch.com, fool.com

Fontos szempont még, melyet figyelembe kell venni, hogy a jutalék, melyet a brókercégek számolnak fel, nagyon eltérő lehet. Az infografikánkon láthatja a mi és a versenytársaink árainak összehasonlítását. Ez segíthet kiválasztani a megfelelő vállalatot. 
 

Amerikai részvények vásárlása

MEGOSZTÁS

Ha érdekesnek találtad cikkünket, oszd meg másokkal is, hogy ők se maradjanak le!

AJÁNLOTT CIKKEINK


Mi az IPO?

Az IPO rövidítés az Initial Public Offering szavakra utal, ami az adott privát cég első nyilvános részvénykibocsátását jelenti. Ekkor válnak először nyilvánosan kereskedhetővé a társaságban fennálló tulajdont megtestesítő részvények a szélesebb közönség számára.

2020.11.30.

Mit csinál egy brókercég?

A világ tőzsdéin szigorú szabályozások garantálják a kereskedelem tisztaságát. Ezen szabályozások miatt a tőzsdéken csak az ott regisztrált befektetési vállalkozások és hitelintézetek kereskedhetnek közvetlenül. A piacokon létrejövő tranzakciókat a tőzsdefelügyeletek ellenőrzik és a piaci visszaélések felderítése érdekében vizsgálatokat is kezdeményezhetnek. Magánszemélyként egy befektetési szolgáltatási tevékenységet is végző hitelintézet, vagy egy brókercég (befektetési vállalkozás) szolgáltatásait igénybe véve tudunk a tőzsdén kereskedni. Erre a célra egy megbízható, személyes igényeinknek megfelelő befektetési szolgáltatót érdemes választanunk.  Mielőtt elkezdenénk a tőzsdei pályafutásunkat, fontos tisztában lennünk a brókercégek fogalmával és tevékenységével. 

2020.11.16.

Mekkora tőkével érdemes elkezdeni tőzsdézni?

Az interneten barangolva gyakran találkozhatunk olyan hirdetésekkel, amelyben különböző online brókercégek értékpapír kereskedést reklámoznak jellemzően magas hozamok ígéretével. Ennek apropóján megpróbáljuk körbejárni, mit érdemes tudni a javasolt kezdőtőke nagyságával kapcsolatban annak, aki el akar kezdeni tőzsdézni. 

2020.11.16.

Mi is az az Xtend?

A BÉT Xtend, a BÉT által üzemeltetett multilaterális kereskedési platform (MTF) a tőkepiacon való nyilvános megjelenés könnyített lehetőségét teremti meg a vállalatok számára alacsonyabb díjak, egyszerűbb feltételek és speciális támogató eszközök mellett."

2020.11.26.